A börtönbüntetés ma Magyarországon a legsúlyosabb ítélet, ami bűncselekmény elkövetéséért adható az elkövetőnek. Célja az ún. reszocializáció, vagyis annak elérése, hogy az elítélt szabadulását követően gond nélkül vissza tudjon illeszkedni a társadalomba, annak szabályait kövesse mindennapjai során. Ha az elkövető bűnözőként kerül be a börtönbe, természetszerűen odabent kell történnie valaminek, hogy kiszabadulva törvénytisztelő állampolgárként élhessen. A börtönkörnyezet elviselése, az ítélet letöltése rendkívüli pszichés terhelést jelent a fogvatartottak számára. Sokan pszichés betegségekkel küzdenek, ugyanakkor a legtöbben mégis egészségesen vészelik át ezt az időszakot. A többség nem tartja magát betegnek, ezért nem is vágyik arra, hogy meggyógyítsák.

Az irodalomterápia szerepe a börtönben elsősorban nem a pszichés gyógyítás, hanem a személyiség fejlesztése, a proszociális értékek tisztázása, rögzítése. Az irodalomról való beszélgetés lehetőséget ad a színvonalas eszmecserére, ami fejlesztő, motiváló hatású az alacsonyabb iskolázottságú elítéltek számára. Sokan kedvet kapnak az olvasáshoz, így egy kiváló eszközzel gazdagodnak idejük hasznos kitöltéséhez. Csoportos formában alkalmazva egyszerre több fogvatartott is bevonható a foglalkozásba, így a pszichés segítés sokakhoz eljuthat. A csoportban tudatosíthatják a résztvevők, hogy ugyanazzal a témával kapcsolatban számos eltérő vélemény létezik egymással párhuzamosan, ez a felismerés erősíti a különböző álláspontokkal szemben mutatott toleranciát. A csoporttagok rájönnek arra, hogy az, ahogyan a szövegre reagálnak, valójában saját személyiségükről árulkodik. Önismeretük erősítésével hibáikon és pozitív tulajdonságaikon egyaránt elgondolkodhatnak. Mivel a csoport a szélesebb társadalom elvárásait is visszatükrözi, az irodalmi szövegek által felvetett témák alkalmazásával lehetővé válik a törvénytisztelő értékrend kialakítása, megtartása.