Olvasásszociológiai felmérésekből ismert, hogy az idősebb korosztály tölt legtöbb időt olvasással. Irodalmi élményeik felidézésével, illetve egy-egy új mű megismertetésével az idősek nagy sikerrel bevonhatók irodalomterápiás beszélgetésekbe és szövegalkotási feladatokba (pl. versírás, meseírás). /Egy népszerű könyvtári projekt Észak-Karolinából/

E korosztálynak nagy problémája a magány, az elszigeteltség, a korábbi, célt és értelmet adó tevékenységek megszűnése, így a hasznosságtudat és kompetenciaérzés biztosítása az irodalomterápiás foglalkozás fontos feladata.

A foglalkozás biztonságos érzelmi légkört teremt a csoportos beszélgetésekhez, hiszen sok, az ifjúkorból ismert vers és próza előkerül, és a feltárulkozás mértéke is az egyén döntésétől, pillanatnyi hangulatától függ. A résztvevőknek lehetőségük van arra, hogy "látszólag" csak a történet szereplőiről vagy a vers hangulatáról beszélgessenek, egyes terápiás hatások (pl. verbalizálás) így is érvényesülnek. A műveket érdemes úgy kiválasztani, hogy ösztönözzék a visszaemlékezést, a múltbeli tapasztalatok összegzését, és a ma jelenségeivel való összevetését. Szükség van az elmúlásra felkészítő és a szürkébb hétköznapokban reményt adó történetekre, lírai művekre. Az irodalom mellett drámapedagógiai eszközök alkalmazása, zenehallgatás, képzőművészeti alkotások bemutatása segíti a folyamatos koncentráció és jelenlét megteremtését, hiszen időskorban ez már az átlagosnál nagyobb erőfeszítéseket kíván.

Az irodalomterápiás foglalkozás fejlesztő hatású, és segítséget nyújt mind a lelki, mind a szellemi egészség fenntartásában. A módszer a különböző demenciák (így az Alzheimer kór) megelőzésében is sikeresen alkalmazható. Számos, az elmúlt 5-10 évben publikált nemzetközi vizsgálat igazolja, hogy az olvasás és írás jelentősen csökkenti a demencia kialakulásának esélyét /egy 2003-as kutatás/. Nem csupán a megelőzésben, a rehabilitációban is hasznosítható a költészet jótékony hatása demens páciensek életminőségének javítására. Ld. az angol és észak-amerikai példákat.

A heti gyakorisággal (esetleg kéthetente) megtartott kiscsoportos irodalomterápiás foglalkozás - a maga közösségformáló, empátiát és önismeret növelő hatásával - erősíti a közösséghez való alkalmazkodás képességét is.

Az irodalomterapeuta bátorítja az idős csoporttagokat napló otthoni vezetésére, emlékirat készítésére is. Az írás közismert hatása, hogy intenzíven segíti a pszichés feszültségek, traumák "kibeszélését", az élettörténet megfogalmazása (önéletírás) pedig az életútra történő visszatekintés, az utólagos értelemadás folyamatában hasznos eszköz.