Az empátia határai

Irvin D. Yalom: A magyar macska átka. Pszichoterápiás mesék

(Budapest, Park Kiadó, 2013)

Irvin D. Yalom, kortárs amerikai pszichiáter, az egzisztencialista pszichológia nagykövete, nemcsak praxisán keresztül segít a hozzáfordulóknak, hanem szakkönyvein és pszichoterápiás történetein keresztül is. Magyar fordításban is elérhető számos kötete, melyek mind a terapeuták, mind az érdeklődők számára izgalmasak.

Pszichoterápiás történeteiben keveri a fikciós történetmesélést valódi esetei tapasztalataival, így lebbenti fel a fátylat a sokszor titokzatos és rengeteg előítélettel terhelt terápiás kapcsolatról. Aki még nem tapasztalta meg a segítő kapcsolatok jellegét, annak azért ajánlom Yalomot, aki pedig már igen, annak azért. Előbbieknek meg tudja mutatni, milyen sokrétű, gazdag lehet egy ilyen kapcsolat, és mennyi mindent tud adni mind a kliensnek, mind a szakembernek, utóbbiaknak pedig azért, hogy ráismerhessenek azokra a folyamatokra, amiket maguk is átéltek már adott esetben. Bár irodalomterapeutaként nem pszichoterápiát végzek, nagy kedvvel olvasom Yalom történeteit, hiszen megmutatják, hogy a segítő szakember is ember, tele kételyekkel, kérdésekkel, illetve ő maga is sokat tanul, profitál a klienseivel való munkából. Magánemberként könyveit olvasva rácsodálkozhatunk, hogy legyen szó akármilyen emberi viszonyról, bizonyos témák egyszerűen megkerülhetetlenek két ember kapcsolatában: az őszinteség, hitelesség, az önfeltárás kérdései. Mennyit mutatok meg valódi önmagamból, mi az, ami épít engem, a másikat, a kapcsolatot?

A magyar macska átka hat terápiás történetet tartalmaz... néha nehéz eldönteni, kinek a terápiája ez, a pácienseké vagy Yalomé.

Az írások jellege, a narrációs technikáik, írói eszközeik eltérnek. Mintha Yalom igyekezett volna megmutatni a kötetben, hogy lám, még ilyet is tud, meg olyat is, meg amolyat is. De nem érződik erőfitogtatásnak ez, mert minden történetben van egyfajta könnyedség, amitől azt érezzük, igen, ezt a történetet csak így lehetett elmesélni.

Ezen a könyvön is átszűrődik Yalom hitvallása: a terápiás kapcsolatra mint kölcsönös, egyenrangú viszonyra tekint, és hajlandó tanulni a klienseitől, tényleg végiggondolni a reflexióikat.

Az egyik novellában a sokszoros veszteséget elszenvedő, gyászoló özvegy szembesíti Yalomot azzal, hogy bezzeg a férfinak milyen tökéletes az élete, és fel se foghatja, ő min ment keresztül. Felveti a kérdést, hogy vajon jobb-e egy saját élményű segítő, mint egy kívülálló. Hol van az empátia, a beleérzőképesség határa? Át tudja-e érezni a másik, amin én keresztülmegyek, vagy kívül marad egyedi tapasztalásaimon? Ha utóbbi, akkor vajon képes-e jól segíteni, vagy csak sablonválaszokra futja tőle? Erre mindenkinek meglehet a maga válasza, saját meggyőződése szerint. Yalom is eljut a sajátjáig, és az ő üzenete az, hogy a segítő kapcsolat mindenképpen gyógyít, a lényeg a kapcsolódás, az odaforduló figyelem, a megtartó jelenlét.

Egy másik novellában a kliens véletlenül meghallja a terapeuta diktafonra mondott gondolatait az üléseikről. Két dolog miatt fogott meg ez a történet: egyrészt érdekes látni, hogy a történetben szereplő terapeuta hiteles tud maradni a megnyilvánulásaiban. Nem hazudik a kliensnek, nem válik kétszínűvé, a kommunikációja végig őszinte, csak épp máshonnan közelíti meg a problémákat, mint ahogy arról saját feljegyzéseiben beszél. Ettől még lehetnek indulatai, saját érzései, amelyeket alapesetben nem visz be a terápiás kapcsolatba.

A másik dolog pedig az, amit Yalom "tanulságként" le is von: a szakember soha nem tudhatja biztosan, hogy a kliensben bekövetkező változás minek az eredménye. Megveregetheti a saját vállát, hogy milyen ügyes volt, amiért elérte ezt a változást, de rengeteg dologról nem fog tudni, ami közben a másik ember életében zajlik, és ami ugyanúgy hatással van rá.

Ez a könyv, bár terápiás viszonyokról ír, mégis, általános emberi témákkal foglalkozik, amelyek mindannyiunk számára gazdagító tanulságokkal szolgálhatnak, ha saját kapcsolatainkra vonatkoztatjuk őket: hogyan tudunk másokhoz kapcsolódni, mi az, amit kommunikálunk a kapcsolatban, egyensúlyban van-e azzal, amit a kapcsolaton kívülre viszünk, vagy amit belül érzünk?

Ez a kötet azt is megmutatja, hogyan formálhatók át mindennapi tapasztalataink történetekké. Yalom ezt teszi, terápiás tapasztalatait átgyúrja, fiktív történetekbe öltöztetve adja át nekünk, hogy ő is, mi is tanulhassunk belőlük.

Írta: Rudolf Panka,irodalomterapeuta