Mi is zajlik tulajdonképpen a kamaszok fejében?

Linn Skaber: A szívem egy bezárt bódé - Kamaszmonológok

(Budapest, Scolar Kiadó, 2020)

"Felnőttnek lenni nagy hatalommal jár. A tornatanárom állandóan használja is a hatalmát. Azt hiszi, több nálunk, pedig csak idősebb." (43.o.)

Ez a könyv - túlzás nélkül mondom, hogy - hiánypótló. Beránt és nem ereszt. Visszarepít a kamaszkorba, közben mégis aktuális, 21. századi marad, hiszen a norvég írónő hús-vér kamaszokkal beszélgetett, az ő történeteikből és a vele készült interjúk alapján született meg ez a könyv, melyben a hallottakat monológformában adta vissza a szerző.

És milyen jól tette, hogy belevágott ebbe a projektbe: a történeteket olvasva volt, hogy megrendültem, elmosolyodtam vagy éppen elszörnyedtem. Felnőttként egészen titokzatosnak és zártnak hat a mai kamaszok világa (még ha viszonylag élénken él is bennem, milyen volt a saját kamaszkorom), olykor könnyű megbotránkozni is rajtuk, ha az utcán látjuk/halljuk őket. Pedig, ha a felszín mögé nézünk, igazából kiderülhet, hogy az őket foglalkoztató problémák nem is különböznek olyan sokban azoktól a témáktól, amelyek kamaszként engem foglalkoztattak.

A könyvben összesen 31 írást találunk, melyek (a teljesség igénye nélkül) a következő témákat mutatják be: a test és a testkép változásai, a szexuális vágy ébredése, szerelem, traumák és félelmek, barátság, családi terheltség, illetve az identitás kialakulása.

A könyvet elolvasva újra átélhetjük, milyen furcsa érzés is volt az, amikor az addig jól ismert testünk és életünk mintha hirtelen cserben hagyott volna minket, és átadta volna a helyét egy idegennek, akiben mindenféle gondolatok és érzések kavarognak, miközben próbál visszatalálni az ismerős gyermekkorba, de folyamatosan falakba ütközik ezen az úton.

Az illusztrációkról is érdemes szót ejteni. Lisa Aisato képei még magasabb szintre emelik az olvasás élményét. Egészen elképesztően sikerült megragadnia a szövegek mögött meghúzódó érzéseket, szorongásokat és félelmeket, majd ezeket átfordította képekbe. El tudom képzelni, hogy a grafikák önmagukban is használhatóak lennének terápiás környezetben.

"Örülök, hogy én vagyok az, aki szorong. A barátnőim belepusztulnának." (61.o.)

Írta: Novák Szilvia (tanácsadó szakpszichológus-jelölt, irodalomterapeuta)