"Nem nekem köszönheted, kislányom, hogy ember lett belőled..."

Ferber Katalin: Életálom

(Budapest, Joshua Könyvek, 2021)

Ferber Katalint akkor szerettem meg, amikor A felkelő Nap árnyéka című kötet a kezembe került a könyvtárban, és rögvest magával ragadott. Kozák Gyula beszélgetett vele a közgazdásznő életéről, aki Japánba ment egyetemi oktatónak, és az idegen kultúrával való ismerkedését, a befogadásért vívott küzdelmét, Japánt mint az egzotikumon túli országot mesélte, rajzolta, dramatizálta, élte elém. Csodáltam a bátorságát, szívós kitartását, ahogy minden elébe gördülő akadállyal megküzdött. Éveken át velem maradtak a történetei: a felfedezett igazságai, a megélt tapasztalata, a leszűrt tanulságai, személyiségének varázslatos egyedisége, és a közhelyeken túli autentikus lét- és Japán-képe. Élményszerűen okos nőnek találtam.

Amikor az Életálom című önéletrajzi kötetére bukkantam ugyanabban a könyvtárban, nem volt kérdés, hogy viszem magammal. Ugyanúgy beszippantott, mint a korábbi könyve, de néha meg kellett állnom az olvasásban pihenni, levegőt venni, regenerálódni - a fájdalom, amelyet megoszt, meglepett, átjárta zsigereimet, bennem lüktetett. Meg kellett dolgoznom minden oldalért, nem engedett könnyedén továbblapozni. Mert ahogy haladtam előre a szövegben, önkéntelenül elkezdtem a saját történetemet megfogalmazni, egy idő után papírra is vetni.

Egy három részből álló családtörténet bomlik ki a könyvben, amely hátteréül és talajául szolgál a beszélő (anti)genezistörténetének. A szeretet-, ragaszkodás- és éltető kapcsolathiány könyve ez.

Apuálom: az elérhetetlen, disszidens apa hiányként megélt alakjáról, a várakozásokat alulmúló néhány találkozásról, az apai rokonság elodázott szereplehetőségeiről szóló vallomás.

Anyuálom: az alkoholista, kötődésre képtelen véletlen anya szeretetlenségeit, ellenséges, áruló magatartását, az elhanyagolásban együtt töltött kényszerű éveket panaszolja el.

Énálom: a beszélő gyermek- és kamaszkorát idézi fel, az elkallódás határán billegő lány eszmélkedésének és felnőtté válásának iszonytató kiszolgáltatottságokkal terhes történetét.

A kötet egyetlen lélegzetvétellel kimondott vallomásnak hat: bárhol olvasunk bele, a fájdalom sodró áradatába kerülünk, mégis fegyelmezett, a reflexió által kordában tartott, mély megértésre törekvő szöveget kapunk. Amit itt szavakba lehet önteni, az mélységeket és pokoli küzdelmeket ismer, de egyben azt is megmutatja, hogy van belső logikája annak, ami történik, a megélt rossz nem a szülőkből származik, ők maguk is áldozatai saját családjuknak, a rendszernek, a történelem fordulataiban közel jövő hatalmi erőknek, nem egyebek túlélésre berendezkedett, űzött, megalkuvó lelkeknél, akik elszakadtak-elszakíttattak gyökereiktől, ezért mindig és mindenhol otthontalanok maradnak, idegenek a saját életükben.

A könyv ereje abban van, hogy a halmozottan hátrányos eredettel való őszinte szembenézés, a szülők életét mozgató belső erőknek a megértése elvezet oda, hogy a beszélő képes lesz felelősséget vállalni a saját életéért : megismerni, nevén nevezni és elfogadni az életét uraló kényszerpályákat, és mindazon erők ellenében fogalmazni meg magát, amelyek ahelyett, hogy felépítették (gondozták, nevelték, szerették) volna, a leépítésén (elhanyagolás, megalázás, elutasítás) fáradoztak - tudatosan vagy tudattalanul, vakmerőn vagy gyáván.

Az elpusztíthatatlan élni akarás és a tehetség (vajon mi a különbség a kettő között?) találják meg az utat az élettörténetben, de feltörni látjuk a prózaszövegben is. A könyv minden elbeszélt rettenet ellenére szép, mi több gyönyörű; többoldalas mondatai mint valami örvények, úgy ragadnak magukkal, a szenvedés feltartóztathatatlan, átható erejének felmutatása mellett minduntalan testet ölt benne az eltaposott, elhallgatott, eltagadott szeretet. Ahogy az örök, legyűrhetetlen tavasz érkezik, úgy sarjadnak a szembesülés és az igazmondás mentén az (ön)elfogadás és az (ön)szeretet mondatai, amelyektől mégiscsak élhetővé, sőt gyümölcsözővé válik az élet. Megkockáztatom: egyenesen megszentelődik.

"A szülőkhöz szóló ima ez a könyv. Ima az elpusztított rokonokért, ima a szülők tönkretett életéért, ima mindazokért, akik felnőttként sem érthették meg, hogyan vált családjaik pusztítójává, generációjuk megsemmisítőjévé a "történelem": a megmagyarázhatatlan, érthetetlen rombolás, a kirekesztés és a megsemmisítés." (Idézet a kötet fülszövegéből.)

Irodalomterápiás szempontból a kötet olvasása olyan személyek, csoportok számára ajánlható, akik szülői figyelem, gondoskodás, szeretet híján nőttek fel; akiknek családtörténetében vannak ma már kínos vagy nehezen vállalható történelmi szerepet magukévá tevő szereplők, akiknek az örökségét azonosítani kell és fel kell dolgozni; egymástól gyökeresen eltérő vagy egymással egyenesen ellenséges politikai, vallási tradíciókat ötvöző családokban élők vagy abból származók számára; csökkent énerővel rendelkező személyek számára, kamaszkori világnézeti és értékválságban vagy keresésben levő fiatalok számára, hátrányos helyzetükből a felemelkedés útját kutatók számára, vagy általában a szülői örökséggel szembenézni szándékozók számára. Ferber Katalin szavaival élve mindenkinek ajánlható ez a könyv, akiknek végre élniük kellene a túlélés végtelen kísérletei helyett.

Írta: Bálint Ágnes