Menü átugrása
Olvass velünk,
ismerj magadra,
beszélj róla!

Mágikus realizmus katalán módra


Irene Sola: Énekelek, s táncot jár a hegy

(Budapest, Magvető, 2021)

Irene Sola: Énekelek, s táncot jár a hegy

"A hasunk majd szétrepedt, annyira tele volt, mire ideértünk. Szinte fájt. Sok fekete has, tele hideg fekete vízzel, villámlással és mennydörgéssel. A tenger felől és más hegyek felől és isten tudja, még hány helyről jöttünk, s mi mindent láttunk. Súroltuk a hegycsúcsok szikláit, mintha sót pergettünk volna rájuk, hogy ott még a gaz se nőjön. Színt választottunk mezőknek, hegygerincnek, csillogó folyónak és az ég felé forduló tekinteteknek. A vadállatok, amikor megpillantottak bennünket, bemenekültek az odúikba, behúzták a nyakukat, és orrukat a levegőbe emelve szimatolták a közeledő, nedves földszagot. Mindent betakartunk, mint egy jó dunna. A tölgyeket, a bükköket, a nyírfákat és a fenyőket. Csitt. És minden elcsendesedett, mert komor mennyezetként borultunk föléjük, s kimondtuk az ítéletet a nyugalom és a száraz, meleg boldogság fölött..."

A Pireneusokban, egy magasan fekvő falu közelében a fiatal apa, Domenec a teheneit ellenőrzi a hegyi legelőn. Igazából azonban a verseit szavalgatni jött, hiszen költő akar ő lenni, nem hegyi paraszt, de otthon a csecsemősírás és a feszült felesége szemrehányásai mellett nincs tere a verspróbálgatásra. Trombitagombát gyűjt, s amikor a fölötte tornyosuló fekete felhőkből eleredő esőben előhúzza a zsebkését, hogy kiszabadítson egy kerítésben elakadt tehenet, a tele hasú viharfelhők megkönnyebbülve kiengedik rá a villámaikat, s az egyik agyoncsapja.

A halott körül az egykor a hegyek közt élt, s boszorkányként elégetett parasztlányok szellemei gyülekeznek, összeszedik a férfi által elejtett gombát, s útjukra indulnak.

Így kezdődik Irene Sola Énekelek, s táncot jár a hegy című regénye. A fiatal katalán írónak az Európai Unió Irodalmi díjával is kitüntetett könyvét a mágikus realizmus irányzatba tudjuk talán besorolni, de nála a mágia egészen más módon van jelen, mint Marqueznél.

Az ő világában egyedi hangot és sorsot kap a természet minden jelensége (beleértve még a hegyképző tektonikus erőket is), s a többszólamú, egymás előtt, után és együtt létező univerzumból felváltva emelkednek ki az emberi, állati, növényi szereplők, s néhány oldal erejéig behúzzák a világuk legmélyére. Beszél a felhő, az őzek, a hegyek, a polgárháború szellemei, a főszereplő család halottai, a trombitagomba és a boszorkányok.

A mitikus, hiedelmekkel és babonákkal teli, ugyanakkor puritán világban élő hegyi emberek életét átszövik a tragédiák: természeti csapások, vadászbaleset, a spanyol polgárháborús múlt nyomasztó maradványai, de természetesen ők is boldogságra és egymáshoz kapcsolódásra vágynak. Legnagyobb feladatuk a magány feloldása, melyhez az önmaguknak és egymásnak való megbocsájtás vezethet el.

Írta: Fekete Edina

A könyv legyen veled