Menü átugrása
Olvass velünk,
ismerj magadra,
beszélj róla!

A létezés izlandiul


Jón Kalman Stefánsson művei

Jón Kalman Stefánsson, fotó: Art Bicnick, Hördur Sveinsson

Ez a könyvajánló nem egy alkotást, hanem egy szerző, Jón Kalman Stefánsson magyarul megjelent műveit ajánlja, nevezetesen az alábbi regényeket:

A halaknak nincs lábuk (Keflavík-dualógia 1.)
A mindenséghez mérhető (Keflavík-dualógia 2.)
Menny és pokol (Menny és pokol trilógia 1.)
Az angyalok bánata (Menny és pokol trilógia 2.)
Az ember szíve (Menny és pokol trilógia 3.)
Ásta

"Hogyan kell a sötétséget kettéhasítani? Vajon elmenekülhetünk-e saját magunk elől? ...ha a világból nincs kiút?... Minden véget ér, de egyben minden folytatódik is. Ebben van az ellentmondás. Ez a súlyos ítélet. Vagy inkább a pislákoló remény?" /J. K. Stefánsson: Ásta/

Az emberi életet, létezésünket számos szerző számtalan módon megragadta már; a lét nagy kérdései az idők kezdete óta foglalkoztatják az emberiséget, több tudomány is szisztematikusan vizsgálja az ember viszonyulását saját létezéséhez. Jón Kalman Stefánsson rendkívüli érzékenységgel mutatja be a mindennapjaikat élő emberek válaszait az élet legnagyobb és legnehezebb kérdéseire, kerülve a szentimentalizmust és a túlzásokat. Szereplői nem hősök, nem különlegesek, nem kivételesek. Legtöbbször elmerülnek szürke hétköznapjaik lélektipró nehézségeiben, a problémákra gyakran rossz megoldást találnak. Van, amikor kifejezetten megbotránkoztató, visszataszító vagy erőszakos módon viselkednek. Egy valami közös bennük: az, hogy állandóan keresik a válaszokat. Az élet megkérdezi tőlük, mihez kezdenek a soha valóra nem váltott álmaikkal, mit akarnak kezdeni magukkal húsz év múlva, vagy miért nem bocsátottak meg valakinek, akinek kellett volna, de már nem lesz rá lehetőségük soha. És ők válaszolnak - ahogy Viktor Frankl hangsúlyozza logoterápiás műveiben -, a saját életük a válasz az élet kérdéseire.

"Nagy szerencse, ha az embernek világos célja van. Sokan az egész életüket anélkül élik le, hogy akár csak egy rövid időre is megpillantanák. Csak botorkálnak előre, élnek egyik véletlentől a másikig, itt egy csók, ott egy csepp könny, egy kéz érintése, egy kis magány, némi árulás, de soha fogalmuk sincs róla, hogy miért, mi okból, merre. Aki céltalan életet él, bizonyára annak is lehetnek boldog órái, ezek azonban drámaian véletlenszerűek, és a szerencse művei mind, nem learatott jutalom" /J. K. Stefánsson: Menny és pokol/

"...az élet néhány pillanata örökké velünk marad, csillogó kövek ezek, amelyeket elő-előveszünk, amikor sötétedni kezd körülöttünk." /J. K. Stefánsson: Mindenséghez mérhető/

A regények szereplői egészen közel kerülnek az olvasóhoz. Megismerjük őket fiatal és idősebb korukban, szerelemben és elhagyatottságukban, kellemes időben és hóviharban, a fjordok isten háta mögötti eldugott zugaiban és a nagyvárosokban is. Mindent tudunk róluk. Jót is, rosszat is. És amikor csordultig telik a lelkünk ezzel a sok információval, és már annyira belebonyolódtunk a sok idősíkba, hogy meg se próbáljuk felvenni a fonalat, rájövünk, hogy nem számít sem a helyszín, sem az időpont, sem az életkor, sem a boldogság. Nem számít, hogy valaki alkoholista, erőszakos, prostituált, gyámoltalan, csalódott, idealista, szerelmes vagy álmodozó, mert miután lekerült a lélekről a sok színlelt és rárakódott réteg, a mélyben mindannyian ugyanolyanok vagyunk: esendőek, gyarlók, gyávák, bátrak; védtelenek vagyunk és egyedül vagyunk.

"Milyen különös, hogy minden vihart elfelejtünk, vagyis szinte mindegyiket, bármilyen hatalmasak; amíg tombolnak, élet-halál urai, fenyegetők, hatással vannak mindenre, felkorbácsolják a tengert, rázzák az eget, az erő és a féktelenség világuralma ez, és mi a házainkba húzódunk előlük, az egerek pedig a fű közé. Aztán mindez elmúlik, és mi elfelejtjük, a fű kiegyenesedik megint, a szellő nem tud a szélviharról, a hétköznapokat még semmilyen orkánnak nem sikerült olyan végletesen szétzilálnia, hogy ne tudott volna összeforrni megint. A hétköznapok az élet füvét jelentik, írták valahol, nélkülük nincs semmi. És ez igaz is, a hétköznapiság olyan, mint a fű, ha a gyökeréig perzseled, idővel akkor is kinő megint, feltör a sötétségből, és egyszer csak virágot hajt." /J. K. Stefánsson: Menny és pokol/

Aki fordulatos cselekményekre (egyáltalán cselekményre) készül, csalódni fog. Vagy nem fog? Magas fordulatszámon pörgő életünkben már szinte ritkaságnak számít, hogy megállunk, elgondolkodunk, lelkünk mélyéig megélünk egy-egy pillanatot, elidőzünk egy szép emlékkel, vagy kihegyezzük az érzékeinket, hogy minél pontosabban befogadjuk a körülöttünk lévő világot. Hogy őszinte legyek, az Angyalok bánata c. könyv nem szól másról, mint egy fiú vánszorgásáról a hóesésben. És hogy ezt miért jó olvasni? A költőien szép hasonlatokért. Azért, mert az élet szépsége akkor is megmutatkozik, amikor szörnyen nehéz terhek nyomják a vállunkat. A kérdésekért, amiket a szőnyeg alá söprünk, de aztán úgy felhalmozódnak, hogy elbotlunk bennük. És az ilyen gondolatokért: "Az életünk megnő, amikor olvasunk. Nagyobb lesz, mondja, olyan, mintha kapnánk valamit, amit senki nem vehet el tőlünk, soha, de soha, és vidámabb lesz tőle az ember." /J. K. Stefánsson: Menny és pokol/

"...az irodalom nem alázatossá tesz minket, hanem őszintévé, ez a természete, és ezért olyan hatalmas erő a világban." /J. K. Stefánsson: Menny és pokol/

Jón Kalman Stefánsson bármely könyvét ajánlom azoknak, akik szívesen vállalkoznak az élet sűrűjében és a saját lelkükben tett utazás kalandjaira.

Írta: Dr. Kovács Zsuzsanna (szakpszichológus, irodalomterapeuta)