Már az ókori görögök is tudták, amit mi még mindig csak ízlelgetünk, hogy a könyvtár "gyógyszeres ládika a léleknek". Ez a felirat fogadta ugyanis a thébai könyvtárba betérőket.

A könyvtár társadalomban betöltött szerepe azóta alapjaiban megváltozott, elsődlegesen információközponttá vált, melyre leginkább a nagyüzemi termelés a jellemző. Azonban mindmáig emberekre, használókra, olvasókra épít, akarva-akaratlanul. A fejlettebb gazdasággal és így kultúrával rendelkező országokban igen elterjedt a biblioterápia alkalmazása a könyvtárakban. A magyar könyvtárügyben a '80-as években indult erőteljes fejlődésnek, azonban ezek kezdeményezések sajnos kevés konkrét eredményt hoztak, inkább csak úttörő-jellegű próbálkozásokról, programokról lehet tudni. Kevésbé volt a könyvtár a színhelye e módszernek, de könyvtárosok alkalmazták leginkább olvasótáborokban, művelődési házakban. Gondot jelentett, hogy a felsőfokú könyvtáros-képzésben alig épült be hosszútávon a biblioterápia mint módszer tanítása, a könyvtáros továbbképzések keretében viszont szerencsére már jelentős múltra tekinthet vissza a gyermekkönyvtárosoknak szánt fejlesztő biblioterápia című akkreditált képzés. E képzés keretében sokan ismerkedtek meg már a biblioterápia alapjaival. Korábban, a felsőfokú képzés keretében eddig csak az ELTE-n tanítottak biblioterápiát, a közelmúltban pedig a PPTE próbálkozik nívós, egyszakos posztgraduális továbbképzéssel. Így érthető, hogy a könyvtáros szakma miért is nincs telítve biblioterapeutákkal.

Pedig a könyvtár nagyszerű lehetőséget kínál a legkülönfélébb biblioterápiás módszerek alkalmazására. Miért is? Adott - általában nagy gazdagságban - az irodalom, van egy tér, mely alkalmas lehet efféle tevékenységekre, s ott van a könyvtáros személye, aki a közvetlen kapcsolatteremtés lehetőségét magában hordozza. Hiszen a biblioterápia lényege a művek élményszintű feldolgozása, s ehhez feltétlenül jól jön egy hozzáértő külső személy. Mire kell figyelni-e egy könyvtáros-biblioterapeutának? A könyvtári látogatók annyifélék, ahányan vannak. Emiatt szükséges különféle célcsoportokra osztanunk az olvasókat, hogy a leginkább egyénre szabott figyelemmel tudjunk feléjük fordulni. S ez a feléjük fordulás sok mindent magában foglal: speciális célokra kialakított könyvtári teret (pl. gyermekek számára kialakított meseszoba), a szabadpolcos terekben különféle olvasói igények szerint rendezett könyvtári állományt (pl. családi élettel kapcsolatos szép- és szakirodalmi művek), a térben olyan helyszínt, ahol lehetőség van arra, hogy az olvasó a könyvtároshoz forduljon segítségért (csendes, nyitott tájékoztató pont). A közvetlen kapcsolat könyvtáros és olvasó között létrejöhet a könyvtár falain kívül is, így házhoz is mehet a könyv, a tudás, a segítség (pl. óvodában tart meseterápiát a könyvtáros). A virtuális tér által nyújtott lehetőségeket megragadva online is ajánlhat műveket (bizonyos helyzetekre - pl. gyász a családban - ajánlott művek listájának elhelyezése a könyvtár honlapján). Az is megtörténhet, hogy a könyvtáros-biblioterapeuta hatáskörén túl mutat az érdeklődő problémája, ilyenkor szakemberhez irányíthatja az olvasót a könyvtáros. Ehhez az szükséges, hogy szoros együttműködés alakuljon ki a könyvtár s azon intézmények között, melyek a szociális hálóban helyet foglalnak. Így pl. az iskolákkal, az óvodákkal, az egészségügyi, kulturális intézményekkel. E kapcsolat kölcsönösségre épül: a kórház ajánlhatja gyógyulófélben lévő betegének a könyvtár olvasókörét, a könyvtáros a válás tényével megküzdeni nem tudó elvált asszonyt pszichológushoz irányíthatja.

Természetesen mindezek csak sarkosan kiemelt példák, de arra alkalmasak talán, hogy érzékeltessék, milyen sokszínű is lehet a könyvtárakban működő biblioterapeuta munkája. S hogy mindez a jövő zenéje, mondhatnák egyesek. Hát nem... Már benne vagyunk nyakig!