A biblioterápiát, mint terápiás formát a XX. század első évtizedeiben kezdték alkalmazni a tartósan szanatóriumban lévő betegek és háborús veteránok gyógyításában és rehabilitációjában. A könyvek hamarosan egyre nagyobb klinikai szerephez jutottak, számtalan kórházi könyvtárat alapítottak majd az '50-es évektől kezdődően többé már nemcsak az orvosok foglalkozhattak a biblioterápiával, hanem tanárok, nővérek, könyvtárosok és szociális munkások is miután kiképezték őket. A '70-es években, mint az öngyógyítás, a belső erők mobilizálásnak egyik üdvös módszereként vált divatossá szerte a világon. Főként az Egyesült Államokban önsegítő könyvek tucatjai (ún. self-help books) jelentek meg a könyvtárak és boltok polcain. Az 1980-as és 90-es években széles körben használt eszközzé vált, sokan, sokféleképp alkalmazták és az addig sem igazán egységes módszer több formára hasadt. Ez egyfelől érthető, hisz a biblioterápia "összetevőit" nem lehet egy hagyományos receptre felírni, másfelől magával hozta azt a problémát, hogy nem feltétlenül ugyanazt értették alatta. Megszületett a klinikai biblioterápia fogalma: ami a legegyszerűbb megfogalmazás szerint a beavatkozás olyan módja, amellyel súlyos érzelmi és viselkedési problémákkal küszködőkön segítenek (Lack, 1985).

A mai orvostudomány, a bizonyítékokon alapuló orvoslás elveinek (evidence-based medicine) megfelelő gyógyítást támogatja, ami azt jelenti, hogy egy módszernek a tudományos körökben való elismeréséhez rendkívül szigorú, jól mérhető kritériumoknak kell megfelelnie. A biblioterápia (a klasszikus, szépirodalommal dolgozó formáját tekintve különösen), lévén humán területhez tartozó entitás ezeknek a természettudományi vizsgálatoknak aligha alávethető. Ennek ellenére számos kutatást indítottak el Európában és az Amerikai Egyesült Államokban, amelyek során a biblioterápia hatásosságát vizsgálják pl. a depresszió, szorongás, pánikbetegség, fóbiák, evés-, alvás-és magatartászavarok, demenciák, krónikus betegségek (pl. cukorbetegség), szexuális problémák és függősségek (pl. alkohol) kezelésében a fent említett elveknek megfelelően. Az eddigi vizsgálatok az ismert irodalomterápiás módszerek közül elsősorban az információs (Information Prescriptions/ Books on Prescription) formát tanulmányozták. A szakirodalomban közölt eredmények alapján bizonyos estekben akár önállóan is, de főként "terápiás kombinációban" alkalmazható sikeresen. Ahhoz, hogy átfogó ajánlások születhessenek a vizsgálati módszerek és célkitűzések további egységesítése szükséges.

Magyarországon a kórházi könyvtárak mára az alulfinanszírozásnak köszönhetően a szakmai igényeknek is csak nehezen vagy alig tudnak megfelelni, ezért a jelenlegi helyzetben nem honosítható meg a klinikai gyakorlatban az a módszer, amely során a páciens az orvos által "felírt" / javasolt információs, önsegítő vagy szépirodalmi kiadványt kölcsönöz a gyógykezelése részeként. Továbbá a módszer akkor hatékony igazán, ha a páciens egy kiképzett terapeutával az olvasottakat megbeszéli és közösen fel is dolgozza, viszont a magyar egészségügynek aktuálisan az orvos és szakdolgozó hiány az egyik legnagyobb problémája.

Szerencsére a művészetterápiás módszerek iránt itthon is egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a betegek és ellátók részéről egyaránt. Tapasztalataink szerint egy terapeuta által vezetett, csoportosan végzett, klasszikus, szépirodalmi alkotásokkal dolgozó irodalomterápia jól adaptálható még ezekhez a szűkös, hazai viszonyokhoz is, hiszen kicsiny a költség- és helyigénye. A korábbi definíciót kiterjesztve számos kórházi osztály (pl. gyermekgyógyászat, neurológia, krónikus belgyógyászat, endokrinológia, tüdőgyógyászat stb.) betegeiből lehet önálló csoportot alakítani. Azáltal hogy a páciensek rendszeresen feladatot kapnak, foglalkozásokon vesznek részt a kórházi tartózkodásuk során, aktivizálódnak, ezáltal javul az együttműködő készségük (compliance), így a kezelésre szánt idő rövidülhet. A hospitalizáció okozta pszichés terhek is csökkenek és az addig szinte észrevétlenül magára hagyott ember végre azt érezheti, hogy a problémáival már nem egyedül kell tovább küzdenie. Üdvös volna, ha az eddigi példaértékű kezdeményezések minél több követőre találnának országszerte.