Menü átugrása
Olvass velünk,
ismerj magadra,
beszélj róla!

Bakucz Dóra


Bakucz Dóra

Az ELTE Bölcsészettudományi Karán végeztem magyar nyelv és irodalom, valamint spanyol nyelv és irodalom szakon, majd az ELTE-BTK Irodalomtudományi Doktori Iskolájában szereztem doktori fokozatot irodalomtudományból. Több, mint húsz éve foglalkozom irodalommal, irodalomtanítással, jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem spanyol tanszékének főállású oktatója vagyok, de több más tanszékkel is együttműködöm, a Biblioterápia szakirányú továbbképzés keretein belül az Irodalomterápiás szövegválasztás című tárgyat oktatom.

Korábban gimnáziumi tanárként és később egyetemi oktatóként is mindig olyan szemlélettel közelítettem az irodalom oktatásához, amelyben a személyes olvasat, az önismeret, a saját tapasztalat mint kiindulópont és motiváló erő, a szöveg projekciós felületként és kísérleti terepként való használata ugyanolyan fontos (ha nem fontosabb), mint más filológiai szempontok. Ezt a szemléletet igyekeztem a munkámban olyan rendszerbe helyezni, amely a felsőoktatás keretei között és követelményei mellett is megállja a helyét, ezért 2015-ben egy olyan projektbe fogtam, amely alapvetően szakít a hagyományos, történeti korszakokra bontott és irányzatok kontextusába helyezett irodalomoktatással, és egy-egy elméleti, de társadalmi és személyes, önismereti szempontból is jelentőséggel bíró problematikát állít a műértelmezések középpontjába.

2019 tavaszán végeztem a Pécsi Tudományegyetem Biblioterápia szakirányú továbbképzésén, az itt tanultakat és tapasztalatokat elsősorban a jelenlegi oktatói munkámban használom, főként tehát fiatal felnőttekkel foglalkozom.

E-mail cím