Menü átugrása
Olvass velünk,
ismerj magadra,
beszélj róla!

Feketsné Kisvarga Anita


Feketsné Kisvarga Anita

1995-ben végeztem Esztergomban tanító-művelődésszervező szakon, majd 2001-ben az ELTE BTK szociológia szakán, kisebbségszociológia szakirányon diplomáztam. Tanulmányaim, több mint tíz éves szolgálat családsegítőként, majd egészségfejlesztőként, valamint az egy évtizedes könyvtárosi hivatásgyakorlás reményeim szerint azt támasztják alá, hogy az irodalom és a segítő hivatás mindig is közel állt hozzám.

Könyvtáros vagyok Tatabányán, a József Attila Megyei és Városi Könyvtárban. Tudtomon kívül mindig is laikus irodalomterapeuta voltam mindennapi munkám során. Aztán hallottam, olvastam a biblioterápiáról, annak könyvtári környezetben történő alkalmazási lehetőségeiről, ami felkeltette az érdeklődésemet. 2020-ban fejeztem be tanulmányaimat a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar biblioterápia szakirányú továbbképzési szakán. Az oktatás során nemcsak tudást és magas színvonalú képzést kaptam, hanem olyan szemléletre tettem szert, mely a biblioterápia elkötelezettjévé tett. Célom, hogy jó biblioterapeuta legyek.

A könyvtárban rendszeres találkozásokra hívom a nőiség, a női lét témaköre iránt érdeklődő könyvtárlátogatókat. Terveim között szerepel, hogy az 5000 fő lélekszám alatti kistelepülések könyvtáraiba is eljuttassam az önismeret irodalmi eszközökkel történő fejlesztésének lehetőségét.

E-mail cím