Geisel Tímea

Egészen fiatal korom óta szeretek olvasni, és az egyik nagyszerű általános iskolai magyartanárom pedig úgy megszerettette velem az irodalmat, hogy sokáig úgy terveztem: én is magyartanár leszek. Később máshogyan alakult az életem, de megmaradt az irodalom és az olvasás szeretete - még akkor is, amikor a tanulmányaim miatt csak szakirodalom olvasásra jutott időm.
Amikor a Szegedi Tudományegyetem végzős pszichológushallgatójaként a Nyírő Gyula OPAI-ban a pszichoterápiás osztályon töltöttem a gyakorlatomat, lehetőségem volt mindenféle terápiás csoporton részt venni - például biblioterápiás csoporton is. Mire vége lett a foglalkozásnak, már el is döntöttem: meg szeretném tanulni ezt a módszert. És látva, hogy hogyan működött a foglalkozásra választott szöveg a pszichiátriai betegek esetében, azt is tudtam, hogy klinikai környezetben szeretném majd alkalmazni a tanultakat.
Jelentkeztem a Pécsi Tudományegyetem Biblioterápia szakirányú továbbképzésére, ahol 2020-ban megszereztem a biblioterapeuta végzettséget. Amikor a képzés során eljött a saját csoportunk megtartásának az ideje, nagyon örültem annak, hogy sikerült még kezdő biblioterapeutaként éppen oda visszakerülnöm, ahonnan elindultam az irodalomterápia felé - a Nyírő Gyula OPAI egyik pszichiátriai osztályára. Az aktív állapotú pszichiátriai betegeknek tartott foglalkozások számomra fontos tapasztalatot jelentettek, amelyekből pszichológusként és irodalomterapeutaként egyaránt nagyon sokat tanultam. A tanulmányaim befejezése után visszatértem az osztályra csoportokat tartani, és ezt a jövőben is szeretném folytatni. A pszichológusi munkám során, az egyéni tanácsadások alkalmával is gyakran használok olyan irodalmi szövegeket, amelyek segítenek a kliensek problémáinak a feltárásában, megértésében és azok megoldásában.
E-mail cím