Menü átugrása
Olvass velünk,
ismerj magadra,
beszélj róla!

Király Hajnal


Király Hajnal

Az irodalom és film már nagyon korán meghatározó szerepet játszott mind a magán, mind pedig a szakmai életemben. Magánemberként az olvasás és a filmnézés egy "saját szoba" volt számomra már gyerekkoromtól, később ilyen irányú tanulmányaimat követően mindkettő oktatásában és kutatásában folyamatosan részt vettem.

A kolozsvári Babe?-Bolyai Tudományegyetemen szereztem magyar-finn szakos tanári diplomát, majd 2007-ben doktori fokozatot az ELTE BTK Filmelmélet és Filmtörténet szakán. 2012 és 2014 között a Lisszaboni Egyetem Összehasonlító Kultúratudományi Központjában végeztem posztdoktori kutatást adaptációelmélet témában. Újabb kutatásaim a kelet-európai filmek intermedialitására, a kortárs magyar és román film komparatív kulturális értelmezésére, valamint a művészfilmek terápiás alkalmazására vonatkoznak.

A pécsi biblioterápiás képzés egy logikus (önismereti) fejlődési folyamat állomása: kutatóként felismertem, hogy tanulmányaimban magamról írok, saját kríziseimre keresek és adok akarva-akaratlanul választ, és úgy éreztem, hogy eljött az idő, amikor elméleti-tapasztalati tudásomat nem csupán a szűk szakma részére, hanem segítő munkakörben is megoszthatom. 2017 óta vagyok okleveles, gyakorló biblioterapeuta Szegeden, ahol felnőtt vegyes csoportokat vezetek az ottani Bibliotéka Egyesületnél, főként veszteség, kapcsolati és kötődési nehézségek illetve társadalmi érzékenyítés (közéleti témák személyes érintettségei) témában. A foglalkozásokon irodalmat és filmrészleteket egyaránt használok. Emellett önkéntesként a szegedi Farkasinszky Terézia Drogcentrum komplex művészetterápiás csoportjának egyik vezetője is vagyok: Művészetterápiás csoport

E-mail cím