Menü átugrása
Olvass velünk,
ismerj magadra,
beszélj róla!

Márkus Noémi


Márkus Noémi

Márkus Noémi vagyok, eredeti végzettségem szerint magyar-történelem-társadalomismeret szakos tanár, diplomáimat a BDTF-en és az ELTE Bölcsészettudományi Karán szereztem meg, majd az ELTE PPK-n pedagógusi szakvizsgát tettem. A tanári pálya számomra nem munka, hanem hivatás, amely nemcsak tudásátadásból, hanem nevelésből, a diákok lelki támogatásából is áll. Kiemelten fontos számomra a tanulókkal kialakított közvetlen viszony, és a tanórákon megteremtett bizalmi légkör, ahol szabadon kapcsolódhatnak a feldolgozott szövegekhez, személyes véleményüket is megoszthatják.

Állandó szakmai útkeresésem, tanári eszköztáram bővítésének fontos állomása volt a Károli Gáspár Egyetem gyermek- és ifjúsági irodalom szakember képzése, mert gyökeresen új szemléletmódot és lendületet adott pedagógusi munkámnak, többek között küldetésemmé vált kamasz diákjaim olvasóvá nevelése a kortárs irodalom segítségével. 2022-ben végeztem el a Pécsi Tudományegyetem biblioterapeuta képzését, ebben a módszerben találtam meg mindent, ami számomra jelentőséggel bír: irodalom, pszichológia, segítő attitűd, olvasásnépszerűsítés.

Irodalomterápiás diplomamunkámat életközéphelyzetben lévő nőknek tartott csoport tapasztalataiból, élményeiből írtam. Azóta már több, hasonló tematikájú, zárt, női fókuszú önismereti csoportot vezettem és vezetek jelenleg is lakhelyemen, Szigetszentmiklóson. Személyes érintettségem miatt is kiemelten fontosnak tartom ebben a normatív krízisben lévő középkorú nők mentális segítését, hogy tudatosan éljék meg a változásokat önismeretük fejlesztésével. Emellett régi vágyam vált valóra azzal, hogy tanároknak vezethetek szakmai önismeretüket mélyítő csoportot, támogathatom őket erőforrásaik előhívásában, a kiégés elleni küzdelemben.

A jövőben női létkérdéseket, nőiséget, női szerepeket körüljáró csoportokat szeretnék tartani, ill. folytatni a pedagógusokat támogató munkát. Terveim között szerepel kamaszoknak indított üléssorozat, amelynek fókuszában az önelfogadás, identitás témakörei állnának. Célom, hogy környezetemben minél több ember megismerje az irodalomterápia jótékony módszere által az önismeret fejlesztésének jelentőségét.

Facebook: Lélekébresztő - Márkus Noémi irodalomterapeuta

E-mail cím