Menü átugrása
Olvass velünk,
ismerj magadra,
beszélj róla!

Dr. Mohácsi Eszter Enikő


Mohácsi Eszter

2008-ban végeztem az ELTE-n angol és magyar szakos bölcsészként és tanárként. Utána a volt gimnáziumomba, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnáziumba mentem vissza tanítani, amit nagyon élveztem ugyan, de hamar rájöttem, hogy valami még hiányzik az életemből. Levelezőn elkezdtem a pszichológia szakot a Szegedi Egyetemen, de két év után közbejött egy még izgalmasabb lehetőség: a koreai állam ösztöndíjával négy évre Dél-Koreába mentem, hogy egy év nyelvtanulás után ott szerezzek doktori fokozatot. Összehasonlító irodalom- és kultúratudományból doktoráltam, a disszertációmban pedig kollektív trauma és mágikus realizmus kapcsolódását vizsgáltam különböző irodalmi művekben. 2016-ban jöttem haza, és ismét tanítani kezdtem, először a Karinthy Frigyes Gimnáziumban, majd a Kodolányi János Egyetem anglisztika tanszékén is. Továbbra is szerettem volna továbbképezni magam, de kicsit keresgélnem kellett, mire rábukkantam, mi is érdekel igazán. Így találtam rá az irodalomterápiára, amiben végre egyesíteni tudtam két fő érdeklődésemet, az irodalmat és a pszichológiát. 2023-ban végeztem a Pécsi Egyetem képzésén, a diplomacsoportomat pedig 18-25 éveseknek tartottam, és dalszövegekkel foglalkoztunk.

Egyelőre dalszöveges csoportot tartottam és tartok, de a terveim között szerepel gyermekükkel otthon lévő édesanyáknak csoportot indítani, valamint egy babaváró csoport is. Mivel én is nagyon sokat olvasok angolul, nagyon szeretnék angolul is tartani csoportot, akár külföldieknek, akár angolul jól tudó magyaroknak. Szeretek még kamaszokkal és fiatal felnőttekkel is foglalkozni, hiszen ebben van a legnagyobb tapasztalatom; és szívesen építem a csoportjaimat általános egzisztenciális kérdések köré is.

Facebook: mindensorralkozelebb

Instagram: minden_sorral_kozelebb

E-mail cím