Menü átugrása
Olvass velünk,
ismerj magadra,
beszélj róla!

Szatmáriné Rádics Ildikó


Szatmáriné Rádics Ildikó

1988-ban végeztem a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar nyelv és irodalom - ének-zene tanári szakán. A zene és az irodalom egész eddigi életemben meghatározó volt. Ezt örökölte tőlem öt gyermekem is.

2016-ban végeztem a PTE KPVK biblioterapeuta szakirányú továbbképzési szakán.

A biblioterápiához vezető utam több irányból indult.

Egyrészt hívő emberként a napi bibliaolvasási gyakorlatom szerves részét képezi az Írás személyes értelmezése és az erről való beszélgetés. Másrészt gyerekkorom óta olvasó ember lévén magam is tapasztaltam egy adott élethelyzetben a megfelelő szövegek rám gyakorolt terápiás hatását. Mindehhez járult, hogy 25 éven keresztül olvasótábori kiscsoportvezető voltam középiskolás és egyetemista fiataloknak szervezett táborban. Ezekben a táborokban az adott tábor témájához kapcsolódó szövegeket (verseket, novellákat, idézeteket) használtunk a kiscsoportos beszélgetések indítójaként, így adva lehetőséget a fiataloknak saját élményeik megosztására, egymás meghallgatására, életvitelük, gondolkodásuk átgondolására, esetleges megváltoztatására. Tanítási gyakorlatomban szakmunkás tanulók körében sokszor használtam a szövegeket eszközül ahhoz, hogy a diákok ráismerjenek problémáikra, szívesen vegyenek részt a róluk szóló beszélgetésekben és esetleg közelebb kerüljenek az irodalomhoz is.

Eddig kamasz és felnőtt női csoportokat vezettem. Jelenleg általános iskolásokkal dolgozom, és a biblioterápia tanórai megvalósulása áll érdeklődésem középpontjában.

E-mail cím