Medveczkiné Tegzes Tünde vagyok.1991-ben végeztem az ELTE BTK-n magyar-történelem szakos középiskolai tanárként. 1991-2003 között Kecskeméten tanítottam. Tapasztalatot szereztem különféle iskolatípusokba járó diákok (szakmunkástanulók, szakközépiskolások, gimnazisták és felső tagozatos általános iskolások) oktatásáról. Bár szerettem magyart tanítani, a sok évtizede kőbe vésett tananyag számos elképzelésemet nem engedte megvalósítani. Több beszélgetést szerettem volna olyan művekről, melyek valóban az adott korosztályt szólítják meg.
2009-ben végeztem a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen biblioterapeutaként. Élvezem a műválasztás szabadságát, és tapasztalom, hogy a beszélgetés kiindulópontjának megtett művön nagyon sok múlik, azzal együtt, hogy az irodalomterápiában kifejezetten az olvasatok, a résztvevők reakciói, gondolatai, illetve ezek kölcsönhatásai állnak a középpontban.
2004 óta Budapesten élek férjemmel és két kamasz fiammal. Jelenleg egyéni vállalkozóként dolgozom, idősklubokban és idősotthonokban tartok irodalomterápiás foglalkozásokat, emellett terveim közt szerepel gyerek- és kamaszkönyvklub beindítása is.
E-mail cím: