Szubjektív olvasónapló - A fiúk nem sírnak?
Krusovszky Dénes: A fiúk országa
(Budapest, Magvető, 2021)
"A váróteremben jóval kevesebben vannak, mint reggel, a portás viszont ugyanaz, de nem ismer meg. Mit kell ilyenkor kérdezni vajon, térjek a lényegre, vagy próbáljak virágnyelven beszélni? Jó napot, a nőgyógyászati részen lehet már látogatni, szólalok meg kissé esetlenül, milyen ügyben, kérdez vissza, hát ma reggel jöttünk be, mondom, abortusz, kérdez vissza megint, száraz, színtelen hangon, bizonyára a foghúzást és a mandulaműtétet is ugyanezzel a tónussal szokta kimondani, igen, felelem, lehet, vágja rá kurtán, majd mintegy kötelességből még rákérdez, hogy ismerem-e a járást. Az is egyfajta fordulópont, jut eszembe, amikor erre a kérdésre igennel tudok válaszolni. A folyosón, ahol reggel elbúcsúztunk, most nem áll senki, hová tűnt ez a sok névtelen nő, teszem fel a teljesen röhejes kérdést magamban, hiszen egyik sem névtelen, attól még, hogy én nem ismerem őket. És hirtelen az fut át az agyamon, hogy én kívülálló vagyok, hogy én ezt az egészet végső soron fel sem foghatom, s legfeljebb az együttérző parazita pozíciója lehet az enyém. Férfi vagyok, most váltam azzá, és nem korábban, a szeretkezéseink alkalmával, hanem ezekben a pillanatokban, ahogy magányosan és bután ácsorgok itt a nőgyógyászati osztály huzatos folyosóján." /Krusovszky Dénes: A fiúk országa, 87-88.o./
Az irodalomterápiában viszonylag ritka, ha férfi csoporttagjaim vannak, de ha vannak, az nagy öröm, mert ez nagyban színesíti a csoport érzelmi-gondolati és nemi dinamikáját, megjelenik a női és férfi tapasztalat, élményvilág és perspektíva is. A vegyes csoport persze fejtörést is okoz, mert más szövegeket kíván, olyanokat, amelyek nem direkten és kizárólag a női életút és identitás témáit érintik.
Krusovszky Dénes novelláskötetét, amely kilenc nagyon pontosan és hitelesen megrajzolt történetet mutat be a férfilélekről, olyannak találom, amely nagyon is alkalmas a férfiak életére és motivációira való őszinte ránézés kísérőjéül és keretéül, hatékonyan inspirálja az önismereti munkát, egymás és önmagunk mélyebb megismerését és megértését.
Ízelítőképpen a kötetből egyetlen szövegre vetünk csak futó pillantást, amely engem legalábbis rendkívül megfogott, sőt, megütött. Ez pedig a kötet címadó novellája. A fiúk országa cím az amerikai alternatív metál zenét játszó Deftones The Boy's Republic című zeneszámából kölcsönzött. Ha már zene, bennem a novella hangulata és tartalma inkább tinikorom egyik kedvence, a The Cure slágerét idézte fel, a Boys don't cry-t (A fiúk nem sírnak), ami egy szerelem végéről szól, a fiú szemszögéből.
Ugyanez a novella alapmotívuma is. Mi mindenre irányítja rá a figyelmünket ez a sok szempontból beavatástörténetként kezelhető szöveg:
Mennyire lehet kimutatni és kimondani fiúként, férfiként, ami belül van?
Hogyan és főleg miért csinálják ezt másként a fiúk és a lányok, a férfiak és a nők?
Mi a helyzet a felelősségvállalással, egymás felvállalásával, az elköteleződéssel, valódi arcunk fel- vagy elfedésével?
Hogyan éli meg egy férfi, ha az első nagy szerelmét nem fogadják el a szülei?
Hogyan látja az első szexuális kapcsolatát és annak elvesztését?
Milyen egy abortusz története a férfi szemszögéből?
Hogyan tekint vissza egykori önmagára ugyanez a férfi később, amikor az esküvőjére készülve utoljára tölt hármasban pár napot a szüleivel?
Milyen érzés az egész régi életével, a fiatalkori énjével és a múlt történetekkel, kapcsolatokkal való szembesülés, amikor a szülei házában az egykori cuccait szanálja, mi minden idéződik fel a tárgyakon keresztül?
Aki elolvassa a novellát és a kötetet, az mindezekre és még ennél sokkal többre is választ találhat...
Írta: Béres Judit, Lélek/tükör biblioterápiás kör