Kiss Edina: Égszínkék
(Budapest, Publicity Aim Kiadó, 2020)
Szenvedélyesen szeretem a munkám. De valami azért elveszett: irodalomterapeutaként máshogy olvasok. Már nem csak magamért olvasok. Mindig ott van a gondolat, hogy egy adott szöveget milyen csoportra vinnék be, milyen témát tudna jól támogatni. Ritkán bóklászom könyvesboltban, mert azonnal elfog a túl sok érzése. Hogy mennyi mindent szeretnék elolvasni, és nincs rá elég időm. Most mégis. Névnapomra kaptam egy könyvet, ami már megvolt, elmentem kicserélni. Nem volt tervem. Ahogy céltalanul mászkáltam a sorok között, megragadott a könyv borítója, pedig nem is szeretem a kéket. Leginkább a Lélektani történetek alcím fogott meg. Belelapoztam és beleolvastam az egyik novellába, a Tarot-ba. Azonnal beszippantott a cselekmény, arra lettem figyelmes, hogy lapozok, már el is olvastam két oldalt. Ez jó lesz, gondoltam magamban, de még átfutottam a fülszöveget és az ajánlást. Nem véletlen, hogy nem ismertem a szerző nevét, ez Kiss Edina első könyve.
"A novelláskötet a kapcsolatokat állítja középpontba. Hiszen kapcsolataink másokkal, önmagunkkal és a világgal azok, melyeken keresztül értelmezzük és megéljük önmagunkat."
Első este elolvastam a novellák nagy részét, üdítő volt belehelyezkedni a szereplők érzéseibe. Néhány történet cukormázasabb, mások keserédesek, de mindegyik a jó ízlés határain belül szórakoztat és elgondolkodtat. Önsorsrontás, korlátozó hiedelmek, gyász, vonzódás, betegség, barátság, megérzések, megcsalás, a hosszú házasság titka. Minden történet más, más a téma, mások a szereplők, az összekötő elem az élet maga, a főhősök megküzdése az élet örömeivel, bánataival, megpróbáltatásaival.
Másnap azon kaptam magam, hogy a karaktereken morfondírozom, egyes szereplők további sorsán filozofálok, eszembe jutnak részletek, ahogyan mesei, népmesei vagy éppen misztikus elemek keverednek a realitással. Mágikus realizmus, villant be a fogalom, amely a XX. századi latin-amerikai irodalommal vált ismertté, amelyben a természetfeletti, a varázslat realista köntösben tűnik fel, nem szorul magyarázatra. A stíluselemek közül a legszembetűnőbb az érzékekre vonatkozó részletek gazdag megjelenítése, ami segíti képszerűvé tenni, átélni a történetet. Mint ebben a részletben a Tangó-ból:
"Megállt a terem küszöbén. Imádta a tánciskola illatát, fűszeres parfümök enyelegtek a cipősarkak által felvert porral, a hangsúlyok felerősödtek, illata volt a nevetéseknek, az ékszerek hideg csilingelésének, a színpadias mozdulatoknak, a rúzsoknak és inggalléroknak... Még a villamos beszűrődő zakatolásának is illata volt."
Találtam egy decemberi interjút, amelyben Kiss Edina az írás folyamatáról, céljairól is mesélt:
"A legtöbb novellámban közös, hogy példákat mutatnak arra, mennyi eszközünk, mennyi erőforrásunk lehet érzelmi munkáink elvégzéséhez. Legyen szó gyászról, túlzott aggódásról, félelmekről vagy lelkiismeret-furdalásról. Ezek az érzések végigkísérik életünket, és csak rajtunk múlik, hogy élünk-e a megannyi kínálkozó lehetőséggel, akár a művészetek erejével."
Ha pedig már a művészetnél tartunk, fontos megemlíteni a könyvet díszítő finom akvarelleket, melyek Kisteleki Dóra munkái. Ajánlom szeretettel a könyvet szórakozásra, elmélyülésre. A novellák jól használhatóak az érzelmek tudatosítására, a történetek befejezetlenségének, tömörségének köszönhetően könnyű belelátni kapcsolódásainkat, megtalálni a hasonlóságot vagy a különbözőséget a szereplők érzésvilága, választásai és a sajátunk között.
Írta: Leichtman Ágnes (executive coach, irodalomterapeuta)