Menü átugrása
Olvass velünk,
ismerj magadra,
beszélj róla!

Bálint Lilla


Bálint Lilla

Bálint Lilla vagyok. 1979-ben születtem Cegléden. Budapesten élek.

Mindig is sok minden foglalkoztatott és érdekelt. Tanultam zenét, kommunikációt, hebraisztikát, nyelveket, végül 2003-ban diplomáztam az ELTE magyar szakán. Irodalomterápiás végzettségemet 2021-ben szereztem a PTE Biblioterápia szakirányú továbbképzésén, diplomamunkám témája egy édesanyák számára szervezett online csoport volt.

Foglalkozásaimat tekintve voltam már újságíró, recepciós, irodai rabszolga, középvezető és tréner. Az irodalom azonban egész életemben afféle igazodási pontot jelentett, egy-egy nehezebb időszakon sokszor a könyvek segítettek át. Irodalomterapeutaként úgy tekintek magamra mint segítőre, aki a szövegek által segít közelebb kerülni saját magunkhoz, belső világunkhoz. A kortárs, mai szövegek állnak hozzám közel, úgy gondolom, ezeket olvasva tudjuk leginkább megtapasztalni és megérteni a világon keresztül önmagunkat - és fordítva.

Kiscsoportos foglalkozásaimon rövid novellákat, verseket olvasunk, érzéseinkre összpontosítva, és magunk is megalkotjuk saját szövegeinket, kreativitásunkat igénybe véve, miközben támogató, megértő és megtartó közeg vesz bennünket körül.

A jövőben szeretném az irodalomterápiát művészetterápiával kiegészítve alkalmazni, továbbá terveim között szerepel a mentálhigiénés tanácsadó-képzés elvégzése is.

Facebook: Írásjelek

E-mail cím